Nos, 0:41-et írunk. Fekszem az ágyamon, félálomban vagyok, de akkor is megírom ezt a bejegyzést! :) Pár nappal ezelőtt ott hagytam abba, hogy az elmúlt néhány hónap egészen 2 évig visszanézve sorozatos káosz volt számomra.. Mivel az utolsó blogbejegyzésem óta sem lett megváltva a világ, így muszáj vagyok mindent az eredeti terveim szerint legépelnem ide. De mire való a laptop? Legalább kényelmesen tudok mesélni :D
Sok dolog forog a fejemben ezekben a percekben (is). Elsősorban az, hogy mindannyian tudjuk azt a tényt, miszerint minden okkal történik, vagy ahogy mondani szokás "előre meg van írva a nagy könyvben".. De vajon mennyire tudjuk megváltoztatni azt, ami sorsszerűen következik be? Jól tesszük, ha néha ellenkezünk a sorsunkkal? Mint minden egyes kérdés, ez is megoldást kíván maga után.. A megoldás pedig nem mindig azon az úton következik be, ahogy azt elterveztük.. Ha változtatni szeretnénk egy problémánkon, akkor sajnos sokszor csak rontunk a helyzeten.. Ezt tényleg érdemes végiggondolni! Hogy miért? Ezt is elmondom.
Az utóbbi időben is elég sokszor tapasztaltam, hogy néha mikor összegyűlnek a viharfelhők a fejem felett én pedig nehezen tudom kezelni a helyzetet és inkább "elfutok" vagy más szóval élve "eltűnök", olyankor jobb, ha tényleg nem zavarom a felhőket mert a vihar lecsillapodik idővel és a nap is előbújhat csak idő kérdése.. Nos, ez mind szép és jó, csak mindannyian tudjuk, hogy ez napok, hetek vagy hosszú hónapok, legrosszabb esetben pedig évek kérdése is lehet... Sokszor erőszakosan változtatni szeretnénk a jövőbeli dolgainkon, nyúzzúk, csavarjuk azokat a lapokat a sorsunk könyvében.. De azt nem vesszük észre, hogy ezzel csak eltépjük azokat a lapokat és belerondítunk a sorokba, amit nekünk írt az ÉLET. Saját kíméletlen személyével, de nekünk szól.. S nem véletlenül. Mint említettem az utóbbi időben egyre többször fordult elő olyan, hogy hagytam az eseményeket maguktól pörögni, nem szóltam bele abba, hogy egy-egy összeomlás után mi lesz a jövőben, hogyan fog majd felépülni a lerombolt világ körülöttem... S meg kell mondjam, sokkal jobb lett mint vártam. Igaz, hogy lassabban halad az építkezés, de legalább biztosan. Nem vagyok türelmetlen, nem vagyok erőszakos, hagyom, hogy a dolgok próbáljanak maguktól helyrejönni...
Egyelőre még azt érzem, hogy nagyon sok időbe fog telni az, amíg újra boldog leszek minden szempontból. Szívügyileg, barátok ügyileg, önértékelés ügyileg és még sorolhatnám... Igazából én nem gyorsítok az eseményeken, mert hetek óta csak ülök egymagam, nem megyek társaságba, nem próbálom a lelkem könnyíteni a gondok alól.. Megmondom őszintén félek az egésztől. Ezért zárkóztam be, ezért hittem azt, hogy így könnyebb lesz minden gond elől elrejtőzni. De nem lett könnyebb, sőt, egyfajta önemésztésbe kezdtem.. Felőrölnek a gondolataim annyira egyedül érzem magam.
Számomra egy nagyon-nagyon fontos emberrel pár napja helyreraktam a dolgokat, s reménykedem, hogy a mi kapcsolatunk a megpróbáltatásai után ki fog nyílni, még jobban megismerhetjük majd a másikat,s a bizalmunk egyensúlya is visszaáll majd, mert szép jövőt szeretnék ennek az egész ismerettségnek.. Nekem sokat jelent, és remélem, hogy neki is...
Egyelőre nem fogok beleszólni a jövőmbe, fáj ugyan ez a helyzet, mert nagyon magamra maradtam, de ez van. Lesz ez még jobb is, Én hiszek benne!
Üdv. kedves olvasó(im)! Elég rég hagytam itt a blogomon életjelet magamról, így eljött az ideje.. Eldöntöttem, hogy ezentúl ezt nem csak versek formájában teszem majd, hiszen nem lehet valakit csak burkoltan figyelni. Hol is kezdhetném? Kezdhetném ott, hogy 18 és fél éves, főiskolás.... AJJ.. ez így nem jó.. Szóval.. aki kész minden őrültségre, eszeveszetten tud bulizni, lazulni, de persze komoly is tud lenni ha arról van szó. Na ez már valami (: Néhány szóban: érzékeny, makacs, kitartó, akaratos, jószívű, kedves, nyitott, szószátyár. Legyen elég rólam ennyi. Ha jobban ismersz, ha kevésbé, ígyis-úgyis lefesthettél már magad előtt egy képet rólam, csak nem mindegy, hogy ez mennyire felel meg a valóságnak, de én ezzel inkább nem is foglalkozom, mert nem mások elvárásaiért születtünk :) Most eszembe jut a mottóm, amit néhány éve egész egyszerűen így fogalmaztam meg: "Az élet egy játék.Vagy megszokod vagy megszopod..." (: Jópofa, nemde? Mióta elfeledtem a zseniális mottóm azóta túlságosan komolyan veszem ezt a játékot, talán azért "szopok" annyit.. Bevallom, mostanában naphosszat azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen mi értelme is van a létnek? Miért jöttünk erre a világra? Csupán az "anyatermészet-egyenlet" megoldásaként? Vagy talán mindenkinek van egy különleges célja ezen a Földön? Nem véletlenül tettem fel ezeket a kérdéseket.. Ha nem gondolkoztam volna el már néhányszor azon, hogy itt kéne hagynom mindent. Gyakran felteszem a kérdést, hogy vajon miért nem jutottam el a legvégéig? Azért, mert valahol nagyon mélyen nem akartam, vagy talán az életem regénye nem engedte? Nem tudom.. Talán mégsem gyenge szereplőnek írt az élet.. De akkor miért írom ezeket a sorokat a hideg, komor falak közt, az érzéketlenségbe fagyva? Magam elé képzelve olyan érzés ez, mintha az Északi-sarkon heverne egy íróasztal, ami előtt próbálnám elfagyott ujjaim között heverő tollammal megírni ezt a naplóbejegyzést... Körülöttem messze tájt mindenhol havat látok, süvít a jeges szél, mégis ihletet kell találnom. Felnézek az égre a Nap pici sugarai hiába mosolyognak, kicsit sem tudnak melegíteni. Meg vagyok fagyva, a szívem is érintkezés nélkül dobog odabent. Csupán egyvalami tart még egyben.. A HITEM. A Rendíthetetlen.. A "szebb", "jobb", "dallamosabb" jövőbe vetett hitem. Számomra az egész élet egyetlen, őrületesen hosszadalmas dalszöveg. Tele őrült, boldog és fájdalmas sorokkal. Van, hogy nagyon sokáig csak egyféle érzés valóságos refrénként ismétli egymást a dalban.. De olyan is akad, mikor villámgyorsan váltják egymást a hangulati elemek. Itt a szövegíró a csupa nagybetűs ÉLET. Akinek néha sokat is fizetünk a munkájáért... Még akkor is, mikor nem szeretnénk. Mi is beleszólhatunk a szövegbe, belejavítgathatunk, de nem tudunk egybefüggő részleteket előzetesen kitörölni. Hiába előre meg van írva, nem lehet. Sokszor megérezhetjük a rákövetkező sorok hangulatát, eseményeit, de nem tudjuk befolyásolni az Életet. Az élet ugyanis nagyon önfejű, csökönyös író. De ugyanakkor rendkívül tehetséges is, hiszen néhány sorban képes lerombolni mindannyiunk álmát... igen ám, de ugyanannyi szavába kerül és fel is építhet egy csodálatos világot körülöttünk. Azonban beszélhetünk az íróval, s mi is alakíthatjuk ezt a dalszöveget, rossz és jó irányba is. Az utóbbi két évben az én dalszövegem nem úgy cseng, ahogy szerettem volna. Vannak részletek, amik nagyon tiszták, és jól hangzanak, azonban olyan sorok is akadnak, melyek szörnyűre sikeredtek, sőt van olyan is, ahol elfolyt a tinta ezen sorok között valóságos káoszt hagyva maga után... Folyt. köv... Ja és elfelejtettem megemlíteni, hogy számomra a zene olyan mint a kaja. Nélkülözhetetlen.. A témába illő számmal szeretnék kedveskedni:
