Mixed feelings about an unemotional World*

Mit is írhatnék? 18 éves lány vagyok, egy kisvárosból, nagy szívvel..

.Just shut the fuck up and LISTEN!

Distortion Radio

Vers --> "KeserÉdes"




Nos, ez a vers egy kicsit szétszórtabb, szabadabb, mint a többi, rímelésben sem kötött, stílusa impresszív, pillanatnyi gondolatok alapján, gyorsan született.


KeserÉdes

Szerettem volna szeretni,
Szerelmes szívemet szívedhez szegezni,
Őrizni és félteni, a lángot örökké éltetni,
Akkor is ha nem vagy mellettem,
Én egy lapra mindent feltettem,
De neked nem kellettem,
Vesztettem, majd süllyedtem.
Azóta látom, a szeretet lett az átkom,
A vágyakból pedig sosem lesz már álom.
A könnyek zuhannak, egy patakban kutatnak,
S mind meg is fulladnak..
Eljön még az igaz szeretet? Vagy éhen hal a szív?
Mi sokszor csatákat vív, Helena meg csak szív,
Ez is bódít, akárcsak a weed. (marihuána)
Hibáztam..Én mindig csak kívántam,
Rózsaszín felhőkön játszottam,
Hisz gyerekként még álmodtam,
Senkit sem bántottam…
De idővel leestem a felhőkről, azután
Sokszor fellöktek, maguk mellől ellöktek,
Majd rádöbbentettek arra,
Hogy nem épp egy tündérmesében élek.
Azóta félek,
Én cukrot nem kérek,
Mert sokszor apránként édes az élet,
De azért örülj, ha van ki melletted ébred.

2011.02.03

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése